Örömautózás pezsdítheti fel az életet Zalaegerszegen

A koronavírus-járvány mindannyiunk terveit felülírta, szabadidőnket sem úgy töltöttük, ahogy szerettük volna. Le kellett mondanunk a hagyományos, nagyszabású rendezvényekről is, melyek a kikapcsolódást, a feltöltődést jelentik. Újra kinyílt azonban a világ, és most óvatosan ugyan, de keressük a lehetőségeket arra, hogy új élményeket szerezzünk. Sok más mellett erről is szót ejtettünk dr. Vadvári Tiborral, Zalaegerszeg alpolgármesterével, hiszen a zalai megyeszékhelyen hamarosan rallyshow várja a közönséget.

  • Zalaegerszeg közönsége augusztus 8-án té vissza a hazai raliba. Mit vár a város ettől a rendezvénytől?
  • Raliautókkal, érthető módon, meglehetősen ritkán találkozhat az ember a város utcáin, noha az autó-motor sport nagy népszerűségnek örvend a zalai megyeszékhelyen. Van ugyan ebben némi ellentmondás, de a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya már több, a nagyközönség előtt is nyitott programnak adott otthont. Így például a Formula Student Eastnek, Európa meghatározó nemzetközi mérnökhallgatói konstrukciós versenyének, ez pedig lehetőséget adott arra, hogy a laikusok bepillanthassanak a kulisszák mögé, és képet kapjanak arról, mi zajlik egy-egy autóversenyen. Öröm számunkra, hogy a rallyshow is érinti a 45 milliárd forintos beruházással, 265 hektáros területen épülő létesítményt, és úgy vélem, sok látogatót vonz majd a program valamennyi helyszíne. Különösképp, hogy nem egy klasszikus versenyről van szó, hanem, ahogy az elnevezése is mutatja, sokkal inkább bemutatóról. Úgy tudom, a versenyzők látványos megoldásokkal, igazi örömautózással készülnek.
  • A show érinti a belváros utcáit is. A lakosok tulajdonképpen közvetlen közelről figyelhetik majd a rallysokat.
  • A szervezők minden bizonnyal körültekintően jártak el, ugyanakkor a közönség és a versenyzők számára egyaránt látványos, izgalmas pályát jelöltek ki, a nézői zónában pedig lesz mód fotózásra, beszélgetésre is. Több szempontból is kíváncsian, érdeklődéssel várjuk a showt. Az elmúlt másfél esztendő számtalan nehézséggel állított szembe mindannyiunkat, és sok mindentől megfosztott bennünket. „Békeidőben” szinte egész évben pezseg a város, ám a pandémia miatt elmaradtak a rendezvényeink, köztük a közkedvelt, hagyományos, nagyszabású fesztiváljaink. Azt reméljük, a rallyshow-val felélénkül egy kicsit a zalai megyeszékhely, hiszen mindannyian vágyjuk az új, közös élményeket, keressük a találkozási pontokat. Az egyfajta pluszt jelent, hogy az első jelentős rendezvény teljesen új színfoltja a város programkínálatának. Bízunk benne, hogy a helyi közönség, a városhatáron túlról érkező szurkolók és a versenyzők is jól érzik majd magukat Zalaegerszegen.
  • A Zala ZONE Járműipari Tesztpálya önmagában is vonzerőt jelent, mivel töltheti még szabadidejét a közönség a show előtt, illetve a show után?

Nyár lévén kellemes kikapcsolódást jelenthet még az AquaCity Vízicsúszda és Élménypark. Érdemes ellátogatni a szomszédságában lévő Gébárti-tóhoz is, ahol új játszótér fogadja a legifjabbakat, a tó partján áll a nemrégiben felújított Kézművesek Háza, illetve az újonnan épült Boldogasszony Kápolna. A közelben található a városegyik ékessége, fontos turisztikai attrakciója, Magyarország első szabadtéri skanzene, az 1968-ban nyílt Göcseji Falumúzeum, mely ugyancsak kellemes élményt jelent minden látogató számára. Mindenkit arra biztatok, hogy a show előtt, illetve, ha már véget ért a program, nézzen körül, gyönyörködjön a városban, élvezze a helyiek vendégszeretetét! Azt kívánom, szerezzenek minél több kellemes emléket, benyomást, és térjenek vissza Zalaegerszegre a jövőben is, hiszen – a Modern Városok Program, illetve a Terület- és Településfejlesztési Program jóvoltából – számtalan újdonsággal várjuk majd a turistákat. A város szívében épül a fürdőkomplexum, az új, ötven méteres, tízpályás, lelátós uszoda, tanmedence és külső strandmedence, a település határában pedig az Alsóerdei Sport- és Rekreációs Központ kaland-, játszó- és KRESZ-parkkal, multifunkciós sport-, kültéri kosárlabda- és salakos kerékpárpályával, megújuló füves sportpályával, futópályával, street workouttal és senior játszótérrel, hogy csak két nagyobb fejlesztést említsek. De, hogy augusztus 8-nál maradjunk még: jó szereplést, kellemes időtöltést kívánok mindenkinek!