Turán növelte előnyét – ebből születésnapi ajándék lesz

Közel másfél percre nőtt Turán Frigyes és Farnadi Ágnes előnye a ZEG Rally Shown két gyorsaságival a verseny vége előtt. A második helyre Cseh Vilmos és Bán Viktor lépett, Gyarmati Ariel a harmadik.

“Volt egy jobb három ahol az út közepén volt egy kisebb betondarab amit ki akartam kerülni. A poros részen megcsúszott az autó, keresztbe álltunk meg az ároknál és az árok partján lévő fű kigyulladt. Azt gyorsan eloltottuk, utána a nézők kiraktak bennünket és mentünk tovább. Azt a gyorsat nulláztuk, de megyünk tovább második időkkel, de a végeredmény már tényleg nem számít nekünk” – mesélte Ollé Sasa a második hely elveszítésének történetét.

Turán Frigyesék riválisa az ötödik gyorsaságin csúszott vissza a mezőny végére, ezzel Friciék előnye azonnal egy percre nőtt a második Cseh Vilmosék előtt. Nem mintha ettől kevésbé gyorsan mentek volna a Volkswagen Polóval, minden gyorsaságit megnyertek, bár az a TRP Hungary youtube csatornájának élő közvetítésén is látszott, hogy próbálnak látványosan autózni. A második szervizre mégsem hozták be karcmentesen az autót, a bal hátsó felni szélén látszott a belvárosi kaland.

“Ez odalett a városi gyorson” – mondja Frici mosolyogva. “Mondtam, hogy a nézőknek akarok autózni…. A célra vezető jobbosra fordítottam, szépen kiadta, de egy picit súroltam a padkát” – mondta a Kosztolányi Dezső utca padkája és a Polo felnijének történetét Frici, aztán megyeztünk abban, hogy az idei fotó a nézők előtt elhaladva egy picit jobb lesz így, mint a tavalyi. “Egyébként minden szuperül működik. A második körre picit állítottunk is, és sikerült is gyorsulni, szóval minden jó. A végén a Handlingen nem javítottunk annyit, de ennek az volt az oka, hogy kicsit elszámoltam a benzint, vagy jobban nyomtam, mert épphogy elég lett. Remélem a szervizben még kitart” – árulta el Frici.

A páros két gyorsaságira van a II. ZEG Rally Show győztesenek járó trófeától, ami a szokottnál is szebb emlék lehet, sőt születésnap ajándék, mert Farnadi Ági szombaton ünnepelte születésnapját.

“Ági nagyon megérdemelné, nagyon szeretjük őt, remélem megszerezzük neki ezt a trófeát” – mondta Frici.

Cseh Vili ellenben nagyon önkritikus volt. “Harcolunk a második helyért, csak sokat bénázok. Az ötös gyorson megforogtunk, ott biztosan benn maradt vagy 15 másodperc. A hatos rendben volt, a városin lefulladtam a rajtban, a SmartCityben pedig eltörtük a felnit, odaért a padkához. A Handlingen megint jó volt. Egyik sem volt navigátor hiba, pedig jó lett volna, ha valakire tudom fogni” – mondta a pilóta, Bán Viktor pedig elégedetten figyelt a háttérben.

Gyarmati Ariel itinert szorongatva számolt és tanácskozott a sportbírókkal. A szokatlan szerepbe azért kényszerült, mert vendégnavigátorokkal megy, így dupla annyi dolga van. “Nem Gyuri ül a jobb egyben, így az etapok nézése, az idők számolása is rám maradt. Még nem csináltam ilyent, ezért inkább kétszer-háromszor ellenőrzök mindent. Nem gondoltam, hogy ilyen jól állunk majd. Volt egy lassító rombolásért kapott 10 másodperces büntetésünk is, de mi nem emlékszünk rá, hogy eltaláltunk volna lassítót. Kicsit tanácstalanok voltak a sportbírók, hogy a 11-es vagy a 12-es autó volt, de aztán sajnos a mi rajtszámunkat írták be. Nem számít, a lényeg, hogy a második helyért csatázunk. Nagyon tetszik a rendezvény, a gyorsaságik is jók, bár Gellénháza talán túl rossz minőségű egy ilyen showra. Jól érezzük magunkat, a vendégnavigátoroknak is tetszik az esemény, a nézők is sokan vannak, és ez a lényeg.”

“Változó sikerekkel megyünk. A belsők annyira nem a mi világunk, de pont azért jöttünk, hogy tanuljunk. A külsők nagyon tetszettek, igazi rally pályák. Élvezzük az egészet, minden rendben van” – mondja Kovács Antal, de közben guminyomást mér a Hyundai jobb elsőjén. Buliversenyen guminyomást mérni? -szól a kérdés. “Hát ez inkább a 20 éves rutin része. A gyors végén szeretem tudni a nyomást, megnézni a hőmérsékletet, és ellenőrizni, hogy nincs e lassú defekt, vagy bármilyen más gond.” Antiék a negyedik helyen állnak, de csak 6.3 másodperc a hátrányuk.

“Jól ment, nagyon élveztük, a belvárosban lehet, hogy egy plusz kört is mentünk, de ez azért volt, mert vendégnavigátorral mentünk, és lehet, hogy nem jól olvasta az itinert” – tréfálkozott a gyűjtőben Csík Zoltán, a csodaszép Subaru WRC pedig közben pattogva hűlt mellette, oldalán a Petter Solberg felirattal.

A másik WRC viszont szervizbe kényszerült, Schubert István autóján a belvárosi gyorsaságin lelazult a jobb első kerék. A szerviz egyelőre tanácstalan a hiba okával kapcsolatban. Ha megfejtik a rejtélyt, akkor elképzelhető, hogy az utolsó két gyorsaságin újra láthatjuk a Ford Fiesta WRC-t.

Olyan versenyző is van a pályán aki nem nézi az időket, ifj. Ranga László arcán látszott a meglepődés, amikor megtudta, hogy nyolcadikak. “Fogalmunk sem volt, hogy hol állunk. Tényleg azért jöttünk, hogy jó legyen nekünk is, meg a nézőknek is. Próbálunk csúszkálni, hol jobban megy, hol rosszabbul, élvezzük, hogy nem kell végre időt nézni és harcolni. Van üdítőnk útközben, elvagyunk.”

Hoffer Zsolt viszont komoly munkát végez, igaz, ő is arra koncentrál, hogy a vendégnavigátorok jól érezzék magukat. “Legrégebbi támogatóm és barátom ült most mellettem, és jól éreztük magunkat. A jobb hátsóból jött egy furcsa hang, de ha fent van az ALS akkor nem hallatszik” – nevet Zsolt is, de közben fél szemmel a pálya szélére is sandít. “A csapatunk most is itt van a közlekedésbiztonsági parkunkkal, és nagy öröm számunkra, hogy sokan veszenek részt a programokon. Sőt a belvárosban is van egy kisebb parkunk a dobogó mellett, oda is figyeltem amikor átgördültünk a rajtdobogón.”

A II. ZEG Rally Show a ZalaZONE-ban kijelölt két gyorsasági szakasszal, majd a belvárosi díjkiosztóval ér véget.