Select Page

Herczigék győztek – mindenki nyert

Az időeredmények alapján Herczig Norbert és Ferencz Ramón (valamint vendég navigátoraik) teljesítették leggyorsabban az I. ZEG Rally Show távját. A második helyen Turán Frigyes és Bagaméri László ért célba, a harmadik Ollé Sasa és Ollé Rebeka lett. Az esemény legfontosabb gondolata az volt, hogy autósport ünneppel térjen vissza a hazai motorsport vérkeringésébe Zalaegerszeg, és ezt a célkitűzést maradéktalanul sikerült elérni. A közel 50 induló és a ZalaZONE-ba és a Zalaegerszeg belvárosában kijelölt gyorsaságira ellátogató sokezer néző is remekül érezte magát.

A nyolc gyorsasági három szakaszból állt, a belvárosban két alkalommal, a ZalaZONE két gyorsaságiján pedig háromszor mentek végig az indulók. Az idő másodlagos volt, a legtöbben, kopott gumikkal, murvás futóművel vagy murvagumikkal autóztak, azért, hogy minél látványosabban rajzolhassák a köröket és az íveket a gyorsaságikon. Természetesen volt aki tesztelésre is felhasználta a lehetőséget, volt aki a közelgő bajnoki futamok miatt vigyázott a technikára, és a versenyzői véna is előkerült, amint a navigátor a visszaszámlálás végére ért.

„Ez egy nagyon nagy raliünnep volt, az elejétől kezdve így is éltük meg, és így versenyeztünk végig. Végig állítgattuk az autót, az elején picit keményebb volt a Skoda Fabia, akkor nehezebben fordultam a szűk padkák között, de utána folyamatosan javult a kocsi. Nekünk ez egy nagyon jó teszt volt a Barum Rallyra, ahol van egy városi gyorsasági, ami nagyon hasonlít az itteni szakszokra. A lényeg azonban mégis az volt, hogy itt lehettünk, együtt ünnepeltünk a szurkolókkal és a versenyzőtársakkal, köszönöm a szervezőknek is, hogy életre hívták ezt az eseményt” – mondta a célban Herczig Norbert, aki négy gyorsasági szakaszon is vendég navigátorral versenyzett.

A technika iránt érdeklődők sem maradtak csemegék nélkül, Bútor Róbert fantasztikus Citroen C3 WRC-je és Csík Zoltán Subaru Impreza WRC S12-je mellett teljesértékű résztevője volt a mezőnynek az 57 éves Moszkvics, vagy a homológ Trabant is. Ez utóbbit még Bútor Robi is kipróbálta a szombati napon. A ralisok mellett más szakágak is bemutatkoztak, a ralikrosszt Benyó Máté több mint 600 lóerős Ford Focus Supercarja és a zalaegerszegi Répási Róbert Skoda Fabiája képviselte. Kőváry Barna sajnos csak néhány kilométert tett meg a gyönyörűen restaurált pálya Trabanttal, és Korda Zsófia crosskartja sem bírta sokáig, de amíg mentek csemegét jelentettek a hálás közönségnek.

Nagyon boldog vagyok. Rendkívül ritka, hogy egy verseny céljában ennyi ember van Magyarországon. Rendkívül meghatóvolt a céldobogón látni ezt a sok embert. Azt hiszem valamit vissza tudtunk hozni a régi idők rali hangulatából, mindenki mosolygott. Nézők, versenyzők, városvezetők egyaránt jól érezték magukat. Szeretném megköszönni mindenkinek, hogy jó házigazdája volt a rendezvénynek, a ZalaZONE-nak és Zalaegerszeg városának. Nekünk az a dolgunk, hogy olyan régiókba is elvigyük a ralit, ahol esetleg nem annyira tradicionális, és ez a rendezvény megmutatta, hogy itt is megvan erre az igény” – mondta Őry Tamás, a rendező Truck Race Promotion ügyvezetője.

A ZEG Rally Show hírére olyanok is versenyautóba ültek, akiket régen lehetett versenyautóban látni. Varga „Cigány” Zoltán elővette az M3-as BMW-t, Elek István 10 év után versenyzett aszfalton, Berényi László pedig a csapatvezetői szék helyett ült ismét a versenyülésbe. Egészen véletlenül utóbbi két pilóta ebben a sorrendben meg is nyerte az amatőr értékelést….

Azt bizonyította a mai nap, hogy a show elnevezésű megközelítés, amikor próbáljuk a klasszikus megközelítésű ralit ötvözni egyéb programokkal, és beleteszünk olyan gyorsasági szakaszokat amik elsősorban a közönségnek szólnak, és amit a pilóták is éreznek és mernek az idő kárára a közönségnek autózni, ez vonzza az embereket. 20 év után tért vissza a rali Zalaegerszegre, és rengeteg embert mozgatott meg a rendezvény. Az, hogy a ZalaZONE ilyen nyitottsággal állt az esemény mellé, ez is komoly vonzerő volt, a nézők számára. A kísérőrendezvényeink is nagyon sikeresek voltak, a Moto Safatey 2.0 esemény ismét nagyon sikeres volt, és a közlekedésbiztonsági parkot is gyerekek százai próbálták ki. Azt gondolom, jól vizsgázott a rendezvény, az utólagos tapasztalatokat még le kell szűrnünk, de remélem, hogy a visszacsatolások is ezt mutatják majd” – mondta Weingartner Balázs, az esemény szakmai partnerként jelen levő HUMDA elnök-vezérigazgatója.

Az I. ZEG Rally Show licences értékelésének eredménye a 8. gyorsasági után:

Az I. ZEG Rally Show amatőr értékelésének eredménye a 8. gyorsasági után: